2018. április 7., szombat

Gaál Viktor - Battleground Zero

"Nem túl gyakori, hogy valaminek a kezdetét ennyire pontosan hozzá tudod kötni egy bizonyos dátumhoz, különösen, ha ez a valami ilyen gyorsan terjed. November ötödike volt a fordulópont, legalábbis Londonban.
Az apokalipszis visszavonhatatlanul elkezdődött, a felnőttek kezéből kicsúszott az irányítás – a gyerekek viszont játszi könnyedséggel vették át a kontrollt. Gaál Viktor regénye ijesztő képet fest arról a világról, ahol már semmi sincs úgy, ahogy korábban volt, ahol a megtanult minták nem működnek, ahol a valóság minden képzeletet felülmúl, és végérvényesen úgy is marad.
VIGYÁZAT! BRUTÁLIS, SZÓKIMONDÓ SZÖVEG!

Adam Osburn vagyok. Harmincéves. Londonban élek. Egy pályavesztett kulturális antropológus, könyvesbolti eladó. Sosem akartam Londonban élni, sem könyvesbolti eladó lenni.
Már nem vagyok az. Ennyi a jó hír.
Túlélő vagyok. Túléltem az apokalipszist.
Hallottál az Elysium hálózatról? És Ozy üzeneteiről?
Nem?
Az baj.
Akkor te nem leszel túlélő."


Hogy találtam rá?

Többen ajánlották már, de az egyik barátnőm nagyon dicsérte.

Saját példány? Dedikált?
 
Igen, de nem dedikált.

Kiknek ajánlom?


Azoknak, akik szeretik a hasonló témákat.

Értékelés:

Az egyik barátnőm ajánlotta a könyvet, és első kézbevételre nagyon tetszett: a borító valóban szép, iszonyat bejött ez a fekete szín a lapok szélén, és az egész összhatás nagyon kedvező; a törött mobiltelefon remek választás volt, így egy kicsit bele is látunk, hogy vajon miről szólhat ez a könyv. 

Jópofa volt, hogy üzenetre osztotta fel az író a regényt, de kevésbé tetszett az, hogy az író néha odaszól az olvasónak, illetve a E/1 személyben íródott stílus. Tudom, hogy ezzel a történetet akarta nyomatékosítani, és átérezhetőbbé tenni az egészet, de nem, sajnos ez így nem jött át, sőt.

A sztoriban sok lehetőséget láttam, hiszen el tudok képzelni egy ilyen világot. Nap, mint nap találkozok a könyvben leírtakhoz hasonló gyerekekkel, akiket csak "én" érdek irányít, nem képesek átadni a helyet a buszon, hangoskodnak, trágár nyelvezetet használva beszélnek, és mindent maguknak akarnak. Esztelenül csak a telefonjukat nyomkodják, és a könyv olvasása közben, szinte láttam magam előtt, ahogy a hálózatba belépnek és tervezgetik, hogy hogyan támadják meg a felnőtteket.

" - Omar!!! - ordította, és idegbeteg módjára dübörgött a párás ablakon. - Omartekkhöcsőőőg!"

Ez a része a regénynek igencsak érdekes volt, és mindvégig tényleg nagyon vártam, hogy ebből jó dolog is kisülhet. Ám még mindig zavart az író stílusa, szinte azt éreztem, hogy rám akarja erőltetni a mondanivalóját, nem pedig azt akarja, hogy beleéljem magam a regénybe, és a dolgok mögé lássak. Nem egy jó történetet akart szánni nekem, hanem valami okítást, vagy figyelemfelkelést, hogy "hé ébredjetek!", amivel nem is igazán lett volna bajom, ha kicsit több munkát fektet az egészbe.

Úgy éreztem, hogy nem volt eléggé átgondolva ez, és így egy iszonyat remek ötletről csúsztunk le, mert nem volt szépen felépítve köré az egész keret, nem volt alapja. Nem tudom, hogy a szerkesztés hibája-e, de így kicsit nehezebben sikerült haladni vele.

Végig kétes érzelmek keringtek bennem, hol azt gondoltam, hogy ez jó lesz és olvassam tovább, máshol pedig azt, hogy sajnos ebben nem lesz semmi változás. Sajnálom, hogy nem kapott az író elég támogatást ehhez, legalábbis nekem úgy tűnik.

A szereplők közül volt, akivel tudtam azonosulni, mások pedig irritáltak, nem tetszett, hogy pont a magyar beszél tört nyelven, még az arabok tökéletesen beszélnek. Habár meg kell hagyni, hogy Tamás nagyon szimpatikus karakter volt az első perctől kezdve, nem tudom igazán, hogy miért. Talán, mert megpróbált segíteni a többieken, és ő maradt egyedül nyugodt.

"Odakinn, Hampstead Heath fái között, láthatatlan varjak károgtam felém. Tehetik a pimasz dögök, mert még a holdfény sem fedi fel kilétüket. 
Ők megmondták.
Ők tudták előre, hogy ez lesz."

Adammel nem igazán tudtam együtt érezni, végig olyan személytelennek tűnt, nem éreztem, hogy meghatnák az események és ki akarna törni ebből. Viszont szerettem az elejtett humorokat és utalásokat a játékokra, filmekre. Nagyon tetszett még az, ahogy a gyerekek pontokat kaptak egy-egy feladatért.

Összességében az alapötlet nagyon-nagyon kedvező, de valahogy nem sikerült belőle kihozni azt, amit az író szeretett volna, ezt sajnálom. Ajánlom mindenkinek, akit érdekel egy esetleges "jövőkép", és szereti a hasonló történeteket!

A példányért köszönet a kiadónak és a Kildarának.

BORÍTÓ: Szép munka, nagyon imádom a fekete színt a lapok szélén. 5/5
 

TÖRTÉNET: Az alapötlet igazán ötletes, el tudok képzelni egy hasonló helyzetet én is, kíváncsi voltam, hogy mit hoz ki az író ebből. Nem igazán élveztem a stílust és a karaktereket, de a történet eléggé lekötött az elején, hogy folytassam, ám később vontatott lett. 2/5

KARAKTEREK:
Nem tudtam átérezni őket, nem éltek számomra. Ugyan többféle személyiséggel is találkoztunk, mégsem szerettem meg senkit. 3/5


Pontozás  

Történet: 2/5

Karakterek: 3/5

Borító: 4/5

Kedvenc karakter: Nem igazán avattam kedvencet

Amit szerettem benne: Az alapötlet
 
Amit nem szerettem benne: A stílus, a karakterek

Adatok

Kiadó: Libri

Megjelenés: 2017

Oldalszám: 544

Műfaj: Krimi

2018. április 5., csütörtök

Daniel Cole - Rongybaba

"Hat ember maradványaiból összevarrt egyetlen holttestet találnak egy londoni lakásban.
Az áldozatot Rongybabának nevezik el. Ki követhette el ezt a borzalmat? Van-e összefüggés a bizarr eset és a pár évvel korábbi gyilkosságsorozat közt, amely miatt William „Wolf” Fawkes nyomozót kényszer-gyógykezelésre ítélték?
William és társa, Emily Baxter őrmester nyomozását levakarhatatlan sajtóhiénák hada követi – a „Rongybabás gyilkos” eközben bestiális listát küld a vérszagra gyűlő újságíróknak: hat ember neve szerepel rajta, és a meggyilkolásuk tervezett időpontja…
Mi kapcsolja össze a hat áldozatot?
Miközben Wolfék versenyt futnak az idővel, a gyilkos valahol a közelben lapul…
Daniel Cole váratlan fordulatokban bővelkedő thrillerét eddig 30 nyelvre fordították le. Ahogy Jo Nesbø vagy Stieg Larsson regényei, a Rongybaba is kitörölhetetlen nyomot hagy az olvasóban. Folytatás 2018-ban!"

Hogy találtam rá? 

A kiadó friss könyvei között keresgéltem egy jó krimi után.


Saját példány? Dedikált?

Igen, de nem dedikált.

Kiknek ajánlom?


Krimikedvelőknek, és azoknak, akik egy nagyon-nagyon jó könyvre vágynak!

Értékelés:

Első pillanattól kezdve nagyon szimpatikus volt a könyv. Tetszett a szerkezete; a borító; a történet, amit ígért nekünk. Kicsit sérülékeny a borító lapja, de ez nem igazán zavart.

Zseniális kezdés volt a rongybaba megtalálása. Egyből felkeltette az érdeklődésemet, szuper volt végre valami egyedi, elképzelhető gyilkosságról olvasni, ami ráadásul tényleg zseniálisnak mondható - nem túlzás-. Nem gondoltam volna soha, hogy létezhet olyan elsőkönyves író, mint Daniel Cole. Keményen odatette magát, és látszik, hogy rengeteg munka áll a regény mögött. Le a kalappal előtte, mert nagyszerűt alkotott!

"Áruld hát el, ha te vagy az ördög, akkor én mi vagyok?"

Nem csak a karakterek és a történet tette remekké ezt a kötetet, hanem az egész mögötte álló munka is jócskán segítette, hogy elérje a kívánt hatást. Szinte mondhatni, hogy egy tökéletes krimivel volt dolgom, amit nem fogok egyhamar elfelejteni. A műfaj kedvelőinek kötelező darab!

Minden karakter egy-egy külön személyiség, Wolf nem kifejezetten szerethető főhős, azonban együtt lehet vele érezni, és érdekel a sorsa, tudni akarod, hogy mi lesz vele. Emily tökéletes mellékszereplő volt az egész történet alatt. Ha nem éppen a főhősért aggódtunk, akkor ő tette hol viccesebbé, hol pedig érdekesebbé a sztorit. Remek társ volt Wolf mellett, kitartó a végsőkig. Számomra mégis az egyik mellékszereplő volt a legkedvesebb, Edmunds odaadása és kitartása még Emilyét is felülmúlta. Az, hogy ennyire a végére akart járni az ügynek, szinte olyan volt, mintha az író azért teremtette volna meg őt, hogy végig ő legyen az, aki a történet gördülékenységét elősegíti. Valószínű, hogy ez volt a cél.

"– „Bármely gyáva képes csatába menni, ha biztos a győzelemben, de mutass nekem valakit, aki a harcot választja, amikor tudja, hogy veszíteni fog” –"

A könyv nem tartalmazott kliséket, mindig próbált egyedi lenni és ügyelt rá, hogy fenntartsa az olvasó figyelmét. Az apróbb humorok igazán élvezhetővé tették, és miközben izgultunk a szereplőkért vagy azért, hogy vajon mikor és hol csap a le gyilkos meg-megmosolyogtatott bennünket az író.

Talán egy kicsit -ha figyelmesek voltunk - , rájöhettünk, hogy mi köti össze az áldozatokat, ennek ellenére mégis a legszebb az volt az egészben, hogy a végén már azt sem tudtam, hogy kiről mit higgyek el, ez egy plusz löketet adott a könyvnek.

Bátran ajánlom minden krimikedvelőnek, kötelező darab!

A példányért köszönet a kiadónak és a Kildarának.

BORÍTÓ: El tudtam volna képzelni félelmetesebb borítót is, mégis nagyon tetszik! A műfajt egyből felismerjük benne, és a könyvre is szépen utal. 5/5
 

TÖRTÉNET:  Végig nagyon feszülten olvastam, minden egyes résznél többet tudtam meg. Alig vártam, hogy kiderüljön végre ki a gyilkos! Iszonyat izgalmas volt. 6/5

KARAKTEREK:
A főszereplőn kívül még rengeteg mellékkarakter is elnyerte a szeretetem, mindegyik külön-külön személyiség, élőek. 5/5


Pontozás  

Történet: 6/5

Karakterek: 5/5

Borító: 5/5

Kedvenc karakter: Edmunds

Amit szerettem benne: A stílusát, a történetet és úgy mindent!
 
Amit nem szerettem benne: -

Adatok

Kiadó: Libri

Megjelenés: 2017

Oldalszám: 496

Műfaj: Krimi

2018. március 10., szombat

Agatha Christie - Halál ​a Níluson [Hercule Poirot 17.] (Race ezredes 3.)

"Ki irigyelhette szépségét, gazdagságát, boldogságát? Mindenki. Kinek lehetett több-kevesebb oka a gyilkosság – sőt gyilkosságsorozat elkövetésére? A hajón szinte mindenkinek. S ha már Egyiptomban, régészeti leletek felkeresésére indult útnak gazdag utasaival a hajó, a „véletlenül” fedélzetén tartózkodó Poirot is régészeti módszerekkel kezd a bűntény felderítéséhez: először minden zavaró, fölösleges elemet eltávolít, aztán minden kétséget kizáróan bebizonyítja, hogy az a gyilkos, akire (természetesen) a legkevésbé sem gyanakodhatunk."

Hogy találtam rá? 
 
Szeretem Agatha történeteit, és erre s kíváncsi voltam.

Saját példány? Dedikált?

 
Igen, de nem dedikált.

Kiknek ajánlom?


Krimikedvelőknek, Agatha fanoknak és mindenkinek, aki nyárra egy kis könnyed, nyomozós olvasmányra vágyik.

Értékelés:

Első kézbevételre a könyv kifinomult, pontosan beleillik a kezünkben. A borító passzol a történethez, egyből tudjuk, hogy krimiről van szó. Szépen sikerült a pisztolyos utalás a hajónál, ebből még az is tudja, hogy milyen jellegű könyvvel van dolga, aki nem ismeri az írónőt, no de egyáltalán létezik ilyen ember?

Agatha eddigi általam olvasott történetei soha nem kerteltek az elején, a bevezetés azonnal érdekessé vált, és belevágott a lényegi részekbe. Noha a főszál idővel ismertette meg a fontosabb részleteket - ahogy a nyomozónk rájött a hátrahagyott nyomokra-, mégis sikerült úgy alakítani a fonalakat, hogy az olvasó képtelen letenni a regényt. Minden egyes fejezet után újabb és újabb részleteket ismerhetünk meg, aminek segítségével közelebb juthatunk a végkifejlethez, és megismerjük a gyilkosunk szándékait.

"– Maga miből él? Fogadok, hogy nem dolgozik! Nyilván ügyintézőnek nevezi magát!
– Nem vagyok ügyintéző, én megoldom az ügyeket – jelentette ki Poirot enyhe önteltséggel.
– De micsoda?
– Detektív vagyok! – közölte Poirot olyan hangsúllyal, mintha legalábbis azt mondta volna: „Király vagyok!”


Tapasztalataim szerint ez a regény annyiban más, hogy itt sejteni lehet, hogy ki követte el a gyilkosságot, mégsem tudjuk, hogyan vitte véghez és nem vagyunk 100%-ban biztosak benne. Annyi ellentmondásba ütközünk, hogy bár mélyen tudjuk ki tette, mégis reménykedünk/hisszük, hogy ő nem lehet a gyilkos.

Poirot ebben a kötetben is figyelmes, minden apró részletet megjegyez és elemez. Még maga az olvasó sincs tisztában azzal, hogy miket vesz észre, holott kisebb utalásokkal találkozhat. Agatha egyik fantasztikus jellemzője és kulcsa ebben rejlik: úgy mutatja meg a megoldási lehetőségeket, és a részleteket, hogy azt észre sem vesszük. A stílusa még mindig könnyed; utánozhatatlan; nagyon szépen bánik a szavakkal, karakterekkel és ezt meghinti egy kis humorral is.

Linnet és Jacqueline kapcsolata mondhatni nem túl egyedi. Adott nekünk a szegény és a gazdag lány esete, akik bár évek óta jó barátnők, mégsem tudnak kitartani egymás mellett. Simon nem kicsit idegesített, soha nem kedveltem a hasonló férfi karaktereket. Cornelia ezzel szemben első perctől kezdve szimpatikus volt, nem volt egy igazi szépség, mint a hajón oly' sokan, mégis együtt lehetett vele érezni és azonosulni.

"– Milyen gyerekesek tudnak lenni a férfiak.
– Ez a teljességgel alaptalan állítás a nők egyik kedvenc kijelentése – morogta Tim."


A történetben nem csupán a társadalmi rangok különbségének hátrányai vannak bemutatva, hanem az emberi kapcsolatok is nagy hangsúlyt kapnak. Illetve belőlem mindenki kiváltott valamit: érdeklődést; haragot; undort. Volt, akiről szívesen olvastam, míg mástól kirázott a hideg, és azt reméltem, hogy hátha megölik.
Szeretem, hogy az írónő minden karaktere különleges, és emberi, ettől lesz igazán élvezhető a regény. Annak ellenére is, hogy ki lehet találni ki a gyilkos, nagyon olvastatta magát. A tájleírásoktól kezdve a szereplők változásain és a történetek folytonosságán át mindent megtalálhatunk a regényben, ami kell egy jó krimihez. Ajánlom mindenkinek, aki még nem olvasta és természetesen ne hagyjuk ki a filmadaptációt sem!

A példányért köszönet a kiadónak és a Kildarának.

BORÍTÓ: Kifejező, nagyon tetszik a pisztoly a hajón. Egyből felismerjük a műfajt. 5/5
 

TÖRTÉNET: Olvastatta magát és érdekelt a végkifejlet, mindig megtudtunk valami újat, de sajnáltam, hogy itt ki tudtam találni, hogy ki a gyilkos. 4/5

KARAKTEREK:
Linnettet és Simont nem igazán sikerült megszeretnem, viszont senki mással nem volt bajom. Minden karakterben van valami különleges és egyedi, érdekesek és élőek.

Pontozás  

Történet: 4/5

Karakterek: 4/5

Borító: 5/5

Kedvenc karakter: Hercule Poirot

Amit szerettem benne: Stílus
 
Amit nem szerettem benne: Kiszámítható volt

Adatok

Kiadó: Helikon

Megjelenés: 2017

Oldalszám: 382

Műfaj: Krimi
 

2018. március 7., szerda

Roald Dahl - A ​barátságos óriás

"A Hatalmagos Azonáltal Barátságos Óriás, azaz a HABÓ nem közönséges csontkrámcsáló óriás. Ahhoz túlságosan is kedves és gyámbor. Szofi legnagyobb szerencséjére. Ha ugyanis bármelyik
másik óriás rabolta volna el az éjszaka kellős közepén, hamarosan felfalta volna reggelire. Amikor Szofi megtudja, hogy az óriások Angliába loholnak, és egészben nyeldekelnek le kedves gyerkedliket, ő meg a HABÓ elhatározza, egyszer s mindenkorra véget vetnek a szörnyűséges emberevésnek!
Szofi és a HABÓ címmel is megjelent."

Hogy találtam rá? 
Az animációs filmhez már volt szerencsém és annyira tetszett, hogy muszáj volt elolvasnom a könyvet is.

Saját példány? Dedikált?

 
Igen, de nem dedikált.

Kiknek ajánlom?


Gyerekeknek, azoknak, akik szerették a mesét; illetve gyermeklelkű felnőtteknek egyaránt élvezhető olvasmány lehet. 

Értékelés:

A könyv kinézete hibátlan, nagyon szeretem a kép hangulatát; a betűtípust és a színes címet. Azonnal lehet sejteni, hogy miről szól a regény, nagyon kifejezőre sikerült. A lapok szépek, nagyszerűen feldobják a sorok között felbukkanó rajzocskák vagy az egész oldalas illusztrációk.

Az elején féltem a regénytől, mert a rajzfilm igazán megfogott, és az első néhány oldalon volt pár szóismétlés, de szerencsére ez hamar elmúlt, így teljesen átadhattam magam a történetnek, ami valóban figyelemreméltó.

Szofi már első pillanatra egy kedves, aranyos lánynak tűnik, aki kíváncsi a világra. Az otthonban levő szabályok ellenére sem fél, bátran felkel az ágyából, nem tart attól, hogy esetleg büntetést kaphat ezért. Ez is mutatja, hogy mennyire hajtja a kíváncsiság.

A HABÓ picit ijesztő a könyv elején, de hamar rájövünk, hogy nem kell tőle tartani, sőt. Egy igazán különleges, vicces és szeretetreméltó személyiség rejlik benne. Azzal, hogy más, mint a többiek szinte azonnal szimpatikus válik, és Szofi is megbarátkozik vele néhány perc alatt. Iszonyat szerettem a beszédét, ahogy furcsán fejezte ki magát, aranyos óriásnyelven. Ettől nemcsak humorosak lettek a mondatai, de még jobban érződött, hogy ő más, mint Szofi.

"- A szavak - magyarázta - egész életemben tekervényes problémát jelentettek számomra. Próbálj meg türelmesebb lenni velem. Mint mondám, mindig pontosan tudom, hogy mikor milyen szót akarok mondani, de a végére valahogy mégis összekavarodok."

Ám nemcsak a Szofi és a HABÓ közötti kapcsolat az, ami hozzátesz ehhez a könyvhöz valami pluszt, hanem az is, ahogy a HABÓval bánik a többi óriás. Igazán tanulságos lehet ez a könyv a gyerekek számára, megtanulhatják belőle a barátság fogalmát, az elfogadást és azt, hogy hogyan kell viselkedni azokkal, akik másabbak, mint mi.

Az álomgyűjtés egy olyan plusz dolog a regényben, amitől még izgalmasabb és különösebb lesz, nagyon tetszettek a gyerekek álmai, ahogyan elképzelték magukat másnak: erősnek, bátornak vagy éppen fontosnak.

"A befőttesüveg alján, kicsivel a címke széle alatt, ott hevert békésen az elaltatós álom. Ugyanolyan finoman lüktetett, mint a másik, s ugyanolyan tengerzöld is volt, csak talán egy picivel nagyobb."

Extra pont, hogy az író még saját magáról is belerejtett egy mondatot a regénybe. S talán az író után a legnagyobb elismerést a fordítónak köszönhetjük, mivel remek munkát végzett, nélküle biztosan nem lett volna ennyire élvezhető ez a könyv. Bárkinek ajánlom, aki kicsit is gondolkozik rajta, aki pedig még nem, hát, itt az alkalom!

A példányért köszönet a kiadónak és a Kildarának.

BORÍTÓ: A Móra kiadó borítója is aranyos volt, de ez a filmes sokkal barátságosabb és kifejezőbb. Jobban látszik, hogy a  képen tényleg egy óriás és egy kislány van. Nagyon tetszenek a színei, a betűtípusok és a kép egész hangulata. 5/5
 

TÖRTÉNET: Nem gondoltam volna, hogy ennyire tetszeni fog. Az elején volt néhány szóismétlés, ami később aztán eltűnt, így a könyv is élvezhetőbbé vált. Kedves, szeretni való történet egy kislányról és egy óriásról, aki nem félt más lenni. 5/5

KARAKTEREK:
Szofi és HABÓ is sok munkát igényelt ahhoz, hogy ez a történet működőképes legyen, az író pedig tökéletes oldotta meg. Mindkettőjükről el lehet mondani, hogy élnek, könnyedén lehet őket szeretni és az olvasóból ki is váltják ezt.


Pontozás  

Történet: 5/5

Karakterek: 5/5

Borító: 5/5

Kedvenc karakter: HABÓ

Amit szerettem benne: A történet, a HABÓ beszédét
 
Amit nem szerettem benne: Az elején a szóismétlést

Adatok

Kiadó: Kolibri

Megjelenés: 2016

Oldalszám: 286

Műfaj: Meseregény
 

2018. március 4., vasárnap

M. Kácsor Zoltán - Utazás ​Dínómdánomba (Zabaszauruszok - 1)

 "Hallottál már Rilexről, a világ legbékésebb tirexéről? Tudod-e, miért éppen az ő szájában lakik
Irány Dínómdánom, a dínók földi paradicsoma, ahová csak csúszdán lehet bejutni. Ideje felfedezni a pattogatottkukorica-mezők és a Halászlé-tó hazáját, ahol a Tejút és a Vajút összetalálkozik, és olykor a falak is fehér csokiból vannak…"
Kunyi, a pimasz keselyű? És hogyan ismerik meg Barmolt, a raptort? Minden kiderül, ha velük tartasz izgalmakkal teli útjukon: éld túl te is a Zabaszaurusszal való találkozást, kelj át az Áldozatok völgyén, és osonj be egy sárkánybarlangba!

Hogy találtam rá? 

Nézegettem a Kolibri könyvei között és WoW Dinók! <3

Saját példány? Dedikált?

Saját példány, de nem dedikált.

Kiknek ajánlom?

Gyerekeknek és gyermekded lelkű felnőtteknek.

Értékelés:

Már a borítókép láttán szerelmese lettem a könyvnek. Az iszonyat cuki illusztráció nagyon megérintette a kis dinóimádós lelkemet. A könyvet első kézbevételre is tökéletesnek találtam, tapintásra is sima, kellemes. A lapok is passzolnak, jó az elrendezés, az illusztrációk gyönyörűek és kedvesek. Imádtam a "beépített" könyvjelzőt, amit a Kolibri a kemény kötéses könyveihez előszeretettel használ.

A történet szintén aranyos, Rilex különlegessége már egyből humorossá teszi az egész kezdést, Kunyival együtt. Rendkívül illettek az elnevezések, a mókás kis szavak az egész regényhez. Én is szívesen elutaztam volna velük Dínómdánomba, ahol a falak is csokiból vannak; találkoztam volna Leiszút Feliszúttal, a félelmetes sárkánnyal. 

"– Rilex, a tirex vagyok! – mutatkozott be neki.
– Én pedig Kunyi, a keselyű – szólt ki Kunyi Rilex szájából. – Téged hogy hívnak?
– Harmolnah – válaszolt neki a raptor.
– Üdvözöllek, Barmol – mondta Rilex.
– Nem Harmol, hanem Harmol!"


Egy percre sem tudtunk unatkozni, mindig történt valami és az illusztrációk roppantul segítettek abban, hogy jobban beleéljük magunkat a cselekményekbe, és meg-megmosolyogtatott bennünket. Rilex nyugodtsága kitűnő párosítás volt Kunyi lobbanékonyságával, éhségével. Kettőjükhöz társulva, a pórul járt raptor, Barmol is még inkább alakított a szereplők optimális elrendezésén. Tökéletesen meg voltam elégedve ezzel a hármas bagázzsal, akik egy pillanatra sem tudtak csendben maradni, és csak úgy tárták elénk az újabb és újabb vicceket, miközben megannyi kalandban volt részük.

Velük együtt tudtunk érezni - főleg szegény Barmollal, akinek két foga maradt-, izgalmakkal teli útjukon el tudtuk kísérni őket, miközben a könyv ellenállt annak, hogy letegyük. Sodródunk végig az eseményekkel, és folyamatosan várjuk az újabb bohókás történéseket. Szívesen megnézném az egészet egy rövid filmecskében!

Nem túlzás hát kijelenteni, hogy valóban remek választás lehet ez a regény gyerekek számára. Tanulságos, kedves kis történet rengeteg szellemes megjegyzéssel és szavakkal vegyítve.  

"Barmol borús arcot vágott, de csöndben maradt. Kunyi viszont úgy érezte, itt az ideje, hogy elmondja, ami a begyét nyomja.
- Én sok mindent lenyeltem, amióta a szádban élek, Rilex, de ha valamit nem nyelek le, az a banán! Unom a banánt, érted? Húst akarok!"
Szerkezetileg is elégedettek lehetünk a néhány oldalas fejezetekre bontás miatt, amik külön-külön címet kapnak, ennek segítségével már egyből elkezdünk gondolkodni, hogy vajon megint mi fog történni a mi édes kis hármasunkkal. Sőt, a könyv végén még egy ízelítőt is kapunk a készülődő új könyvből.

Felnőtteknek is bátran tudom ajánlani, mert valóban tud okozni néhány kellemes órát azalatt, míg felolvassuk a gyermekünknek (vagy csak magunkba merülve bújjuk a sorokat, khm-khm). Engem megvett teljesen, minden elismerésem az írónak és az illusztrátornőnek szuper ötlet volt! Bármikor szívesen újra is olvasnám. Várom a következő részt! YAY!

Na és a kérdésem, a Raptoroknak miért nem nő vissza a foguk, úgy, mint a T-rexeknek? :O Szegények...

BORÍTÓ: Iszonyat szép, nagyon tetszik az illusztrátor stílusa. Kedves, vidám rajzokkal pakolták tele az egész könyvecskét. Szépek a színei, aranyosak a dinók, egyszóval: tökéletes.  6/5

TÖRTÉNET:
Elejétől a végéig humoros, komikus; kedves és tanulságos. Minden megtalálható benne, amire egy gyereknek szüksége van egy jó könyvhöz. Bátran tudom ajánlani bármilyen kisgyereknek, aki odavan a dinókért. 

KARAKTEREK: A T-rex már első perctől kezdve a szívünkig hatol. A különlegességével és kedvességével tökéletes főszereplőnek bizonyult. A keselyű pedig remek társként tűnik fel mellette.  A raptorral szemben elfogult vagyok, mert nálam ő volt a kedvenc, mint mindig. Kedves kis társaság egytől egyig. Mindegyikőjüket könnyű megszeretni.

Pontozás  

Történet: 6/5

Karakterek: 6/5

Borító: 6/5

Kedvenc karakter: Barmol

Amit szerettem benne: Mindent!
 
Amit nem szerettem benne: Hiányoltam egy térképet az utazásról

Adatok

Kiadó: Kolibri

Megjelenés: 2017

Oldalszám: 164

Műfaj: Meseregény

TOVÁBBI INFORMÁCIÓK A BLOGRÓL

TOVÁBBI INFORMÁCIÓK A BLOGRÓL

Kiemelt bejegyzés

Suzanne Collins - Az éhezők viadala (Sorozat: Az Éhezők Viadala I.)

"Észak-Amerika romjain ma Panem országa, a ragyogó Kapitólium és a tizenkét távoli körzet fekszik. A Kapitólium kegyetlenül bánik Pa...

Pontyozás

  • 1. - Érdemtelen az olvasásra
  • 2. - Majdnem eldobtam
  • 3. - Átlagos
  • 4. - Jó, nem unatkoztam
  • 5. - Imádtam
  • 6. - Őrülten jó, ezerszer olvasnám!

Sorozatok, amiket olvasni szeretnék

Bíborhajú Bumped Ethical vampires Kate Grable Merry Gentry Nadia Stafford Night world Riders of the Apocalypse Swoon Dark Angels Időtlen szerelem Tantalize Ghostgirl Possession Night creatures The nine lives of Chloe king

Kéziratok

Szívesen fogadok kéziratokat, így arra gondoltam, hogy azokat is jelezni fogom, hogy hol járok velük. Nyugodtan küldhet nekem bárki bármilyen hosszúságú irományt, szívesen olvasom őket.

Jelenleg 5 kézirat van nálam.

Szívesen fogadok most kéziratokat!

Aktuális olvasmányaim

Népszerű bejegyzések